Lelki kézmosás

Hogy stílusos legyek, a csapból is az folyik ezekben a napokban, hogy mossunk kezet. A vírus ránk tapad, hordozzuk magunkkal, láthatatlanul bajt okozva. Nem biztos, hogy mi leszünk tőle betegek, lehet, hogy valaki, akiről nem is tudjuk, hogy a mi kezünkről kapta el.

Megkérdeztem a kisfiamat, hogy szerinte mit kell tanulnia az embereknek ebből az egész krízisből. Hat évesen, a maga módján bölcsen azt mondta, hogy ne piszkítsák be a lelküket, mint a betörők. A gyermek számára a bűnöző testesíti meg a rosszat, de azt hat évesen is jól tudta kifejezni, hogy a lelkünk bepiszkítása és megtisztítása a mi felelősségünk.

A lelki kézmosás, nevezzük így, épp úgy a lehetőségünkben áll, mint ahogy a kezünket megmossuk. Mi kell hozzá? Higgyem el, hogy van a lelkemen olyan „kosz”, amit lehet, hogy nem látok szabad szemmel elsőre, de ha közel hajolok hozzá, akkor észrevehetem. Lelkiismeretem mikroszkópja rámutat mindenre, ami nem odaillő: a hazugságainkra, tiszteletlenségeinkre, a becsapásainkra, és sorolhatnám. Ha engeded és bátor vagy elismerni, mersz közel hajolni önmagadhoz, megláthatod, hogy miben kell megtisztulnod.

Ha elhisszük és meglátjuk a tisztítani valót, keressünk szappant. A habhoz hasonlóan hozzuk fel szívünkből a ki magunkban hordozott a haragot, a bosszúvágyat, a megbocsátani nem tudást, a hálátlanságot és irgalmatlanságot. Aztán mossuk le lelkünkről a piszkos habot: a megbánás, a megbocsátás és a hála képes megtisztítani minket, hogy a sokszor láthatatlan piszok ne másokat bántson és minket se betegítsen meg.