Almamag Blog
Kis magok, melyekből nagy dolgok nőhetnek.
Jogom van hozzá! Kétségtelen.
Sajnos az életem úgy hozta, hogy fiatal korom óta foglalkoznom kell a halállal. Vagy azért, mert én próbálok a valóságosságának dermesztő hatása alól kikeveredni, vagy azért, mert ebben segítek másokat. (…)
Gyökérré válni
Régóta megtértem, és hiszek Istenben. De minden Isten áldott nap (így, külön írva) elcsodálkozom azon az irgalmas kísérésen, amit az életem során kapok tőle, mióta átadtam neki a gyeplőt. Minden (…)
Születésnapomra
Amikor 24 órával ezelőtt felébredtem, kinyújtóztam az ágyban, és élveztem, ahogy az álom nyomát felváltja a felismerés. Ma én vagyok a születésnapos! Ma minden úgy lesz, ahogy én szeretném. Nem (…)
Az a hálátlan hála
Úton útfélen felszólítanak életmód tanácsadók, lelki és egyéb vezetők arra, hogy adjunk hálát ezért, azért. Attól jobb lesz a lelki világunk, ha újra és újra szembesítjük magunkat azzal, hogy mi (…)
Ima egy anyáért
Tegnap volt a Koraszülöttek világnapja. Gondoltam, hogy én is kiposztolom a fiúkat, mert mindketten előbb érkeztek, és volt is ebből gubanc a kezdeteknél. Jól mutatott volna egy ilyenek voltak, ilyenek (…)
Egy fa megmentése
Nemrég vettünk egy kis házat nem messze a várostól. Gyönyörű fák ölelik körbe a házat, három nyírfa őrzi az utca felől. Tegnap kijött az áramszolgáltató, mert újra kellett húzniuk a (…)
Dadogó keresztény
Egyik nap a rádió egyik könnyűzenei csatornáján a nap kérdése az volt, hogy ha csak egy szabályt lehetne hozni, ami a földön mindenkire érvényes legyen, mit javasolnának a hallgatók, mi (…)
Mesterhármas
A meccseken az ugyanazon játékos által rúgott három gólt hívják mesterhármasnak. Nem vagyok sem focirajongó, sem szakértő, de laikusként is elgondolkodhatunk azon, hogy mi kell egy ilyen helyzet létrejöttéhez, ha (…)
Hol a határ?
Az egyik legkedvesebb íróm, Alessandro Baricco kisregényének egyik alakja megszállottan keresi a tenger szélét. Vajon meddig tart, és miért éppen addig? Honnan kezdődik a homok, és miért épp ott húzódik (…)
Egy asztalnál Istennel
Az előbb, vasárnap hajnalban épp húsvéti nyusziként rejtettem el apró csokitojásokat és játékokat a kisfiamnak a kertben. Abban a kertben, amiről harminchárom éve álmodtam először. Egy filmben láttam annakidején egy (…)