Születésnapomra

Amikor 24 órával ezelőtt felébredtem, kinyújtóztam az ágyban, és élveztem, ahogy az álom nyomát felváltja a felismerés. Ma én vagyok a születésnapos! Ma minden úgy lesz, ahogy én szeretném. Nem is ugrottam ki rögtön, futva, hogy mindennel elkészüljek, legyen étel, ital, és működjön a családi gépezet. Nem. Hallgattam, ahogy a többiek a földszinten szöszölnek, és békésen imádkozni kezdtem. Megbeszéltem Vele, hogy lám, eltelt tíz év.

Tudom, igazából 46, de én az első harminchatot csak bevezetésnek tekintem az életembe. Mert én ma tíz éves vagyok.

Nem az a tízéves, aki egykoron voltam, és súlyos tüdőgyulladással nyomtam hónapokig az ágyat, egyedül felkészülve az osztályozóvizsgára, magányosan és szomorúan. Nem az az ember, akinek tizenegy éve egy ismerőse azt mondta, hogy „regényt kellene írnod az életedből, jó horrorfilm lenne belőle”. De nem is az, akinek a neve kisbetűvel írva jelzővé vált az ismerősök körében a váratlan, de mégis ismerősen eljövő, rossz helyzetekre. Az vagyok, aki tíz éve majdnem feladta, és akinek megkegyelmeztek akkor.

Az elmúlt 24 óra minden pillanata azt mondta számomra: szeretlek. Kaptam egy „Az élet szép” nevű parfümöt. Látszólag megszokott ajándék, de egy új barátságban nemrégiben elkezdtem megismerni az illatokat. Más így felfedezni az ismeretlenben a valódi szépséget. Kaptam egy Tóth Árpád verset. Nem elszavalva, hanem gyűrött papíron, zavartan csavargatva. Lélektől lélekig. Más így olvasni, hogy a lelked hozzáér. Kaptam egy ölelést, az időmet és a figyelmemet kérve, mert fontos vagyok neki. Más így nézni az énidőre. Kaptam postán, borítékban küldött hálát a létezésemért, és messengerben kívánt áldást az életemre. Kaptam a testemnek jóleső kényeztetést szalagos farsangi fánk és fürdősó képében. És végül, a 24. órában az ajándékok megkoronázásként megkaptam Bach h-moll miséjéből a feltámadás örömét.

Kaptam egy új életet tíz éve. Örök hála érte Neki, nektek, mindenkinek, aki szeretettel gondolt rám tegnap.